...előtt állunk.
Szombaton (május 31.) Kőszegen zenélünk az első Várköri Jazzfesztivál egyik fellépőjeként. 17 órakor kezdünk a Jurisich Várban.
Vasárnap pedig a 17. Soproni Borünnep keretén belül fogunk muzsikálni 15 órától a Fő téren.
Jövő héten kétszer is találkozhattok velünk Kapuváron.
Május elsején 17:45-kor törjük meg a csendet a MűvHáz mögött, a szabadtéri színpadon, 4-én (vasárnap) pedig a "Vendégsében a Hanság Big Band-nél" koncertsorozat keretében a szokásostól eltérően nem a moziban, hanem a Sopinál muzsikálunk.
Vendégünk ezúttal a Mississippi Moon lesz.
Idén Kapuváron március 2-án 17:00-kor láthattok/hallhattok minket először, amikor is útnak indítunk egy új fellépés-sorozatot "Vendégségben a Hanság Big Band-nél" mottóval. A helyszín a Petőfi Mozi lesz, első alkalommal a Moson Big Band látogat el hozzánk. Várhatóan havi rendszerességel fognak zajlani a koncertek, ahol elsőként az éppen aktuális vendégzenekar lép színpadra, majd pedig a házigazda szerepében a Hanság Big Band.
Belépődíj: 700.-
Örömmel -és tele hassal- jelentjük, hogy a Shop-Stop pizzéria & café étlapján újabb pizza tűnt fel, a zenekarunkról elnevezett Big Band pizza.
A tésztán és a pizzaszószon a következő feltétek lapulnak: bacon, tarja, gomba, füstölt sajt, paradicsomkarika, bazsalikom és olajbogyó.
Igazán finomra sikerült az összeállítás, aki 'neadjisten' ne tudná a pizzéria telefonszámát, az a honlapon megtalálja - ahol mellesleg még nem szerepel a pizzák között az újdonság, ettől függetlenül azonban már rendelhető.
A 2007-es Budapesti Big Band Találkozóról is találtunk élménybeszámolót az SchF blogon, ahol természetesen minket is megemlít a szerző:
"Ezután következett a tavalyi év (számomra) egyik nagy kedvence a Hanság Big Band. Ismét nagyon jól összeállított műsort hallhattunk tőlük. Jó kis Count Basie számokkal kezdték a koncertet...
A koncert felénél a zenekar átcsapott latin jazz-be és több nagyon jó számot hallhattunk tőlük. Nem lehet nem megemlíteni, hogy a zenekar állandó (férfi) énekese most nem tudott részt venni a koncerten, ezért a trombitaszólam egyik tagja énekelte spanyolul az egyik lassú számot, méghozzá nagyon profin. Innen is gratula neki!
Az együttestől jelenleg már kissé távol élő énekes hölgy (Németh Juci) is kitett magáért, jó színpadi jelenléttel, nagyon kellemes hanggal örvendeztetett meg minket.
A latin blokkban elhangzott a leginkább Buddy Rich-től ismert Mexicali Nose című kompozíció, mely szintén a kedvenceim közé tartozik.
Összességében a Hanság Big Band produkciója ismét nagyon tetszett és még mindig az egyik kedvencem a fesztivál fellépői közül."
Örülünk, hogy tetszett a műsőrunk és köszönjük a hízelgő kritikát!
A hétvégén - a tavalyihoz hasonlóan - rögzítették a koncerteket, úgyhogy már el is érhető a fellépésünk zenei anyaga a (milyen meglepő)
Zene menüpont alatt.
Jubileumi bemutatkozó CD-t készítünk, a felvételen már túl vagyunk, most épp a stúdiómunkák folynak. Összesen nyolc számot rögzítettünk, további infók hamarosan...
2007-ben még kettő nagy megmérettetés vár ránk, az első a szokásos - jelenleg hetedik alkalommal megrendezésre kerülő - Budapesti Big Band Találkozó és Fesztivál. November 24-én, valószínűleg a késő délutáni órákban kerül ránk sor, ahol vendégünk Németh Juci (ének) lesz.
A másik, idei utolsó fellépésünk pedig a Karácsonyi koncert lesz december 15-én este Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Közpotban. Itt elsősorban a Haydn vegyeskar és gyermekkórus zenei kíséretét biztosítjuk, de néhány szám erejéig önálló műsorral is készülünk.
A hétvégén ismét találkozhattok velünk Kapuváron, a Művészeti Fesztivál (október 6-7.) keretében, egészen pontosan vasárnap délután fél háromkor, a Rábaközi Művelődési Központban.
Túl vagyunk újabb három koncerten, melyből kettő Kapuváron volt, de még egyszer láthattok minket a nyár folyamán városunkban, méghozzá szombaton (augusztus 11.) 18 órától, az utcafesztiválon (Táncsics utca). Mindenkit szeretettel várunk!
További tervezett fellépési időpontok és helyszínek a koncertek menüpont alatt.
Mint azt a HANSÁGponthu nyitólapján is láthatjátok, idén ünnepeljük zenekarunk tizedik születésnapját, ezen alkalomból pedig természetesen koncertezünk egyet. Tulajdonképpen minden lényeges infó szerepel a plakáton, úgyhogy ezek leírásával most nem is koptatom a klaviatúrát. Gyertek minél többen és persze boldog szülinapot Hanság Big Band!
Felkerült két új képgaléria. A húsvéti próbán megejtett locsolás képei, valamint az április végi "Swing A Lelke Mindennek" szellemben megejtett Vasárnapi Jazz koncert képei. Hamarosan lesznek videók is...